Lord George Byron: A Gyaur

Előbb vámpírrá lesz a halott

tetemed, sírod elhagyod,

megkísérted szülőfalud,

hogy fajtád vérét szívjad ott;

éjfélkor lányod és hugod

és asszonyod vérét szopod;

de gyűlölöd e tested porát

laktató szörnyű lakomád,

mert mielőtt elhullanak,

megtudják, hogy uruk te vagy,

s oly átkot fognak szórni rád,

hogy elszárad minden virág.

S az egyik tiszta áldozat,

a legkisebb, a legbájosabb,

megáld majd, apának nevez -

míly lángra gyújtja szíved ez!

Mégis bevégzed művedet:

látod hűlt orcáját, meredt

szemének kéklő üvegét,

melynek jegében ott a vég;

akkor majd szennyes ujjaid

kitépik szőke fürtjeit,

melyekből egyet, ameddig élt,

minden kincsednél többet ért,

de most, hogy elvonulsz vele:

gyötrelmeid emlékjele!

Tennen véred csöpögve dűl

agyaraid s ajkad közül,

majd visszaszöksz sírodba, hogy

ifrítek s gúlok közt forogj,

míg tőled mind meg nem riad,

te náluk is borzalmasabb!