Vlad Tepes, a Drakulának tekintett férfiú, 1428/29-ben, más források szerint 1431-ben született a történelmi Magyarország területéhez tartozó Erdélyben. Ebben az időben apja, a havasalföldi uralkodócsaládból származó II. Vlad száműzetésben élt itt. Azért Erdély területén élt ekkoriban, mert ez délről határos volt Havasalfölddel, és II. Vlad száműzetésében minden követ megmozgatott azért, hogy uralkodóként térhessen vissza hazájába. Erdélyi tartózkodása lehetővé tette számára, hogy szövetséget alakítson ki az akkori magyar királlyal, Luxemburgi Zsigmonddal, és így az ő segítségével szabadulhasson meg riválisától, az ebben az időben a havasalföldi vajda méltóságát viselő I. Alexandrutól. Segesvár – ahol a történelmi Drakula megszületett – az Erdély területére betelepült szász kereskedők és kézművesek által felvirágoztatott városka volt. Vlad Tepesnek Segesváron töltött gyermekéveiről szinte semmit sem tudunk, feltételezett és ma is álló szülőháza arra utal, hogy előkelő származása ellenére polgári környezetben nőtt fel. Az uralkodása alatt a polgársággal, és azon belül is elsősorban a kereskedőkkel szemben elkövetett rémtetteiből arra következtethetünk, hogy családjának a szász polgárokkal való együttélése nem lehetett harmonikus.

 

 

Családi környezetéről annyit tudunk, hogy anyja egy erdélyi nemes leánya volt – akinek a neve nem maradt fenn –, és a II. Vladdal kötött házasságából három fiúgyermek született. A legidősebbet Mirceának hívták, középsőnek született Vlad és harmadiknak pedig a "szép" Radu. A gyerekek neveltetését első, Erdélyben töltött éveikben anyjuk irányította, és az minden bizonnyal semmiben sem tért el a korabeli nemesifjakéitól. II. Vladnak 1436-ban sikerült visszaszereznie Havasalföld trónját, és ekkor egész családja követte őt oda. Vlad és testvérei nevelője ettől kezdve egy olyan havasalföldi bojár lett, aki részt vett a Luxemburgi Zsigmond magyar király által 1396-ban indított törökök elleni hadjáratban, és vitézül küzdött a nikápolyi csatában is. Tőle az ifjú Vlad elsajátította a keresztény lovagok életformáját, és mindent megtanult, amit a háborúról akkoriban tudni lehetett és kellett. Vlad felnövekedésének időszakában apja, II. Vlad trónja szinte állandóan ingott, és hatalmát csak igen ügyes, lavírozó politikával tudta megőrizni. Állandóan színlelni volt kénytelen az országára fennhatóságukat kiterjeszteni igyekvő magyarokkal és törökökkel szemben, mialatt a hazai bojárság is mindent megtett uralmának meggyengítéséért. II. Vlad hivatalosan a magyar uralkodók vazallusa volt, ráadásul a Sárkányos-rend tagjaként elvárták tőle, hogy minden erejét megfeszítve küzdjön a hitetlenek előretörése ellen. Már II. Vlad apja, az Öreg Mircea vajda kénytelen volt a törököknek adót fizetni, és később II. Vladot is kényszerítenék erre, noha Magyarország vazallusaként erre nem lett volna kötelezhető. Az állandóan két tűz között őrlődő II. Vlad függetlenedési törekvései gyakorlatilag lehetetlenné váltak akkor, amikor Magyarországon Hunyadi János kezébe került a katonai és politikai hatalom, a Török Birodalom pedig egészen a Dunáig kitolta az északi határát, és további előrenyomulásuk is feltartóztathatatlannak tűnt.

 

 

 

1442-ben a törökök hadjáratot kezdeményeztek Magyarország ellen, és seregeiknek sikerült az Erdély központjának számító Gyulafehérvárig nyomulniuk. A fegyveres konfliktus kirobbanásakor II. Vlad igyekezett semleges maradni, és egyik felet sem támogatni, hogy ne tekinthesse őt egyik fél sem árulónak. Semlegességével azonban éppen ennek az ellenkezőjét érte el, mert emiatt mind Hunyadi János, mind pedig a török porta árulónak tartotta őt. A török haderő Gyulafehérvár alatt csúfos vereséget szenvedett Hunyadi János seregétől, és így kénytelen volt elhagyni Magyarország területét. A törököket üldözőbe vevő Hunyadi János hamarosan betört seregével Havasalföldre és elűzte trónjáról II. Vladot, helyére pedig a magyar szempontból sokkal megbízhatóbbnak tekintett II. Basarabot ültette. II. Vlad családjával együtt Moldvában lelt menedéket, ahol azonnal szervezkedni kezdett trónja visszaszerzésének érdekében. Nyíltan szembefordult Magyarországgal, és szövetséget kötött a törökökkel. 1443-ban török haderő vonult be Havasalföldre – elkergetve II. Basarabot. II. Vlad újra elfoglalhatta a trónt, de csak egy olyan szerződés aláírásával, amelyben a szultánt elismerte örökös és kizárólagos hűbérurának, évi adófizetésre kötelezte magát, valamint emberadó formájában évente meghatározott számú fiúgyermeknek a törökországi janicsáriskolákba való küldésére tett ígéretet. Bár II. Vlad a török segítségével juthatott vissza a hatalomba, a korábbi évek tapasztalatai nyomán a szultáni udvar mégsem bízott benne. Mivel a vele szembeni gyanakvás ismét ingataggá tette helyzetét, 1444-ben két kisebbik fiát, Vladot és Radut a szultáni udvarba küldte túszként, ezzel bizonyítandó feltétlen hűségét. Nagyjából 14 éves lehetett az ifjú Vlad, amikor a Török Birodalom akkori fővárosába, Drinápolyba érkezett a még nála is fiatalabb öccsével, ahol egészen 1448-ig tartózkodtak.

 

1443-ban jelentős magyar katonai sikereket hozó hadjáratot vezetett I. Ulászló király (1440-1444) az időközben katonai erényeiről híressé lett főkapitányával, Hunyadi Jánossal együtt a török ellen. A sorozatos kudarcok miatt II. Murád szultán (1421-1451) békét kért, és jelentős területeket engedett át ezért cserébe a magyaroknak a Duna mentén. A törököknek a Balkán teljes területéről való kiűzésében reménykedő IV Jenő pápa (1431-1447) azonban arra biztatta a heves természettel megáldott ifjú magyar királyt, I. Ulászlót, hogy szegje meg a békét, és indítson új hadjáratot a Török Birodalom ellen. I. Ulászló ezt – szintén Hunyadi János részvételével – 1444-ben meg is tette, és haderejével egészen a Feketetenger partján fekvő Várnáig nyomult előre. Az új hadjárat megindításakor Hunyadi János azt követelte II. Vladtól, hogy a Sárkányos-rend tagjaként tett esküjéhez méltóan ő is szálljon harcba a törökök ellen. II. Vlad megpróbált kitérni a követelés teljesítése elől a szultánnak tett esküjére hivatkozva, ám IV. Jenő pápa feloldotta őt esküjének teljesítése alól, így kényszerhelyzetbe került. Újabb manővert kísérelt meg, és egy kisebb haderővel nála maradt legidősebb fiát, Mirceát küldte el maga helyett a hadjáratba. II. Vladnak e háborúval kapcsolatos balsejtelmei végül beigazolódtak, mert a keresztény sereg Várnánál nemcsak katasztrofális vereséget szenvedett, hanem az ütközetben maga I. Ulászló is életét vesztette. A magyar király levágott feje ezután még sokáig ki volt függesztve Drinápoly egyik kapuzatán. A király nélkül Magyarországra visszatérő Hunyadi Jánost a rendek hamarosan megválasztották kormányzónak (1446-1452), és azt várták tőle, hogy az ország minden erejét a törökök elleni harcra összpontosítsa.

 

Hunyadi János a várnai csatavesztés pillanatától kezdve heves ellenszenvet érzett II. Vladdal és fiával, Mirceával szemben, akik viszont éppen őt vádolták nyíltan az elszenvedett vereségért. Hunyadi János kormányzóként a magyar királyok jogainak többségét gyakorolhatta, és ezt a hatalmát 1446-tól kezdve többek között arra is felhasználta, hogy az általa olyannyira meggyűlölt II. Vladot megbuktassa. Valószínűleg a magyar kormányzó háttérmunkájának következtében szőttek 1447-ben a havasalföldi bojárok összeesküvést II. Vlad ellen. A Tirgovistében végrehajtott merénylet során nemcsak II. Vladot, hanem legidősebb fiát, Mirceát is meggyilkolták. Hunyadi János ezt követően II. Vladislav személyében egy hozzá hű vajdát juttatott hatalomra Havasalföldön. Megölésének hírére némi tanakodás után a szultáni udvar szabadon engedte II. Vlad két fiatalabb fiát, abban bízva, hogy fel tudják őket használni a magyarokkal szemben. Török támogatással 1448-ban az ifjú Vlad rá is tört Havasalföldre, elűzte II. Vladislavot, és III. Vlad néven felvette a vajdai méltóságot. Első uralma azonban mindössze két hónapig tartott, mert Hunyadi János kihasználva a török segéderők távozását, azonnal rátámadt Havasalföldre, elkergette III. Vladot, II. Vladislavot pedig visszahozta a trónra.

 

III. Vlad a magyar támadás elől unokatestvéréhez, Bogdán moldvai vajdához menekült. Száműzetése alatt következett be az egész keresztény világot megrázó drámai esemény, Konstantinápoly török kézre kerülése. A város 1453-ban történt elfoglalásával megsemmisült a több mint ezer esztendőt megért Bizánci Birodalom, ráadásul ezzel elveszett az ortodox (görögkeleti) egyház székvárosa is. A szultáni udvar Drinápolyból azonnal ide helyezte át székhelyét, a város új, török neve pedig Isztambul lett. Az Európában általános rettenetet kiváltó győzelmét követően II. (Hódító) Mohamed szultán (1451-1481) máris egy Magyarország elleni hadjárat tervét kezdte el szövögetni. III. Vlad 1454-ig élt száműzetésben unokabátyja védelme alatt, ekkor azonban belháború robbant ki Moldvában, amelynek során meggyilkolták Bogdán vajdát, és III. Vlad élete is veszélybe került. Mivel tehát itt tovább már nem maradhatott, ezért választania kellett abban, hogy magyar vagy török fennhatóság alá menekül-e. Végül a magyart ítélte a kisebbik rossznak, és Erdélyben keresett menedéket. III. Vladnak szerencséje volt választásával, mert az addig a magyar koronához hűségesnek bizonyult II. Vladislav éppen ekkor kezdett törökbarát politikába, amivel azonnal sikerült a II. Mohamed szultán katonai sikerei miatt rendkívül nyugtalanná vált Hunyadi János haragját kiváltania. Hunyadi ezért nyomban megbocsátott az addig ellenségének tekintett III. Vladnak, és felhasználta őt II. Vladislavval szemben. III. Vlad számára 1456-ban jött el az új lehetőség, addig Erdélyben élt.

 

1456-ban II. Mohamed szultán haddal vonult fel Magyarország déli határára, és ostrom alá fogta a térség legfontosabb magyar erősségét, Nándorfehérvárt. Az erődítmény várkapitánya Szilágyi Mihály, Hunyadi János sógora volt. Mindaddig sikerült kitartóan állnia a törökök ostromát, amíg Hunyadi János meg nem érkezett a felmentő sereggel. Eközben a Havasalföld teljes pálfordulásától tartó Hunyadi haderőt biztosított III. Vlad számára is, aki erre támaszkodva bevonult Havasalföldre, megölette II. Vladislavot, és megszerezte a hatalmat. Hunyadi János nem sokkal később győzelmet aratott a szultán hadai fölött Nándorfehérvár falai alatt, ám a kitört pestisjárvány következtében életét vesztette. Ennek hírére III. Vlad kísérletet tett arra, hogy kibéküljön a török udvarral, ezáltal erősítendő meg pozícióját. Mivel II. Mohamednek időre volt szüksége ahhoz, hogy kiheverje a Nándorfehérvárnál elszenvedett kudarcot, ezért színleg elfogadta III. Vlad ajánlatát, ami ellen pedig a Hunyadi János halálát követő belharcokba süppedt Magyarország végül nem tett semmit. A szomszédai részéről tapasztalható időleges érdektelenséget kihasználva III. Vlad kegyetlenül leszámolt a havasalföldi bojárokkal, illetve mindazokkal, akik uralmát országában megkérdőjelezhették volna. Ellenfeleit egytől-egyig karóba húzatta, ezért kapta Tepes ragadványnevét, ami magyarul "Karóba-húzó" jelentéssel bír.

 

Az 1456-tól 1462-ig Havasalföldön uralkodó III. Vlad Tepes központja Tirgovistében volt, kastélya pedig a Déli-Kárpátokból aláereszkedő Arges folyó mentén épült fel. Mindazokra a rémtettekre és atrocitásokra, amelyeket az ő nevéhez szoktak kapcsolni, éppen ezekben az években került sor. Mivel a törökkel hamar megromlott a viszonya, a Duna mentén húzódó határvidéken rendszeressé váltak a török betörések, amelyekkel szemben jelentős katonai erényeket megcsillogtatva lépett fel. Ezért alakult ki róla a kereszténység hős védelmezőjének képe. A török fenyegetés árnyékában ugyanakkor kénytelen volt elfogadni az új magyar uralkodó, Hunyadi Mátyás (1458-1490) támogatását, ami persze a magyar hűbéri függőség felvételével is együtt járt. E támogatásban bízva önálló hadjáratot is indított a törökök ellen, amely kezdetben azért bizonyult sikeresnek, mert hihetetlen kegyetlenséggel bánt el az ellenfeleivel. Későbbi kudarcának oka, hogy nem rendelkezett elég katonai erővel, Mátyástól pedig konkrét segítséget alig kapott. A szultáni udvar természetesen nem felejtette el III. Vlad Tepes hadjáratét, és előkészületeket tettek megbuktatására. 1462-ben támadtak újra török haderők Havasalföldre, és igen rövid úton megszabadultak III. Vlad Tepestől, aki számára ismét az Erdélybe való menekülés maradt az egyetlen lehetőség. III. Vlad Tepes első felesége ekkor halt meg. Öngyilkos lett, hogy ne kerüljön az országba bevonuló törökök fogságába.

 

III. Vlad Tepes a Kárpátok vonulatain keresztül futott Erdélybe, és Mátyástól kért segítséget. A magyar király azonban minden teketória nélkül letartóztatta, és Budán fogságra vetette. Már a korabeli közvélemény is értetlenül állt Mátyás cselekedete előtt, hiszen III. Vlad Tepes mindaddig a szövetségese, ráadásul a keresztény hit védelmezője volt. A király indítékait mind a mai napig sem sikerült feltárni, mindenesetre III. Vlad Teper budai fogsága tizenkét éven át tartott. A korabeli források tanúsága szerint ez a fogság nem lehetett valami szigorú. Mai fogalmaink szerint inkább csak amolyan házi őrizetnek nevezhetnénk. Ezek a források azt állítják, hogy bejárása volt a magyar királyi udvarba, sőt, sikerült olyannyira elnyernie Mátyás kegyét, hogy feleségül vehette a királyi család egyik tagját. Némelyik forrás egyenesen azt állítja, hogy második felesége Mátyás király húga volt. Ez természetesen képtelen állítás, hiszen az Európa-szerte nagy tekintélynek örvendő magyar uralkodónak legfeljebb elmezavarában juthatott volna eszébe fogolyhoz feleségül adni egy nőrokonát, arról a lényegtelen apróságról nem is beszélve, hogy Mátyásnak egyáltalán nem volt leánytestvére. Legfeljebb az képzelhető el, hogy III. Vlad Teper feleséül kaphatta a királyi udvar egyik nemesének leányát, de azt is csak akkor, ha nem fogolynak, hanem olyan előkelő túsznak tekintették, aki később majd a magyar királyság érdekében felhasználható lesz. Ennek a házasságnak a története tehát ugyancsak kétséges. Második feleségének nevét például egyetlen forrás sem tartotta érdemesnek feljegyezni, viszont több utalás is van arra, hogy ebből a frigyből III. Vlad Tepesnek két fia született.

 

Amíg III. Vlad Tepes budai fogságában volt, Havasalföldön öccse. Radu, a magyar király szövetségeseként uralkodott. Egy idő után azonban ő is belekényszerült a lavírozó politikába, mert a törökök is hűséget követeltek. Radu végül megelégelve az állandó zaklatásokat, török védelem alá helyezte országát, így remélve a maga számára is nyugalmat. Hunyadi Mátyás azonban Radu lépésére válaszképpen némi habozás után 1474-ben szabadon engedte III. Vlad Tepest és támogatni kezdte őt abban, hogy visszaszerezze Havasalföld trónját. Testvérháborúra azonban nem kellett számítani, mert Radu rövidesen meghalt. Kiszabadulását követően III. Vlad Tepes azonnal szervezkedni kezdett hatalmának visszaszerzése érdekében. 1476-ban Báthory István erdélyi vajda, Valamint Stefan cel Mare moldvai fejedelem katonai segítségével immáron harmadszor tört be Havasalföldre és foglalta el a trónt, minthogy közeledtének hírére Öreg Basarab, a vajdai méltóság akkori viselője, híveivel együtt elmenekült. A sikeres hadjáratot követően az erdélyi vajda és a moldvai fejedelem seregei hazatértek, így III. Vlad Tepesnek csak néhány hete maradt arra, hogy támogatókat szerezzen magának országán belül a várható török támadással szemben. Korábbi uralkodásának kegyetlenkedései azonban távoltartották tőle a bojárokat, akik azt gondolták, hogy az Öreg Basarab uralna alatt nagyobb esélyük van a túlélésre. III. Vlad Tepest Havasalföld nemesei gyakorlatilag magára hagyták, ráadásul a háborúságokba belefáradt parasztok sem voltak hajlandók követni őt. Alig néhány emberrel kellett szembeszállnia az 1476 decemberében Bukarest alá felvonuló török sereggel, és természetesen vereséget szenvedett. Az ütközetben meghalt III. Vlad Tepes fejét a törökök levágták, majd mézben tartósítva elküldték ajándékba II. Mohamed szultánnak.