Embertestvér,ki erre jársz a nyáron,
    a dombtetőn barát vagy idegen,
    ne gúnyolódj e három jómadáron,
    kik itt lengünk a sárga zsinegen;
    bőrünket,nézd, a víz lemosta régen,
    nyelvünk megzöldült,mint a rézgaras,
    és így forgunk a korhadó kötélen,
    pökhendi táncban,mint a szélkakas;
    hasunk,amelybe bort tömtünk s kalácsot,
    mint vén ribancmell,ráncos,sárga folt
    s szívünk,amely a názáreti ácsot
    sohasem dicsérte,már a sárba folyt.
    Ne röhögd ki gyalázatunkat,vándor,
    s ne csak mibennünk lelj,bűnt és hibát,
    s ha majd a meggymagot kiköpted a szádból,
    úgy mondj értünk egy Áve Máriát:
    - hogy a gonosz Hold szarván el ne essen,
    s az égig jusson e három zsivány,
    s ruháik foltján többé ne nevessen
    a grófkisasszony és az úrilány -
    de kérd reánk az Úr kegyelmét,
    hogy a bitóról hófehéren
    megoldja Villon árva lelkét
    Krisztus nevében Ámen,ámen.

    A barna rongyok hulltak már a fáról,
    s át harminchárom sáros vármegyén
    hárman jöttünk koldulva Flandriából:
    Ythier Méchant s Colin Cayeux meg én.
    És egy nap térdig hóban állt a róna,
    s a házakból követ dobtak ki ránk
    s a réteken nem nőtt,csak csipkerózsa,
    s deres kökénytől felkopott a szánk,
    s ott volt a varjú is,mely máma károg
    felettünk újra, itt a dombtetőn,
    s mi ültünk árván,fázva,fenn az árok
    partján a ködtől megfakult mezőn.
    Kislány,ki erre jársz egy jóbaráttal,
    ki majd letép,te liliomvirág,
    ne nézz ránk szemedben durva váddal,
    de mondj értünk egy Áve Máriát:
    - hogy a Tejút vizében meg ne ázzon,
    s az égig jusson e három betyár,
    s ott lovagoljon fenn a szivárványon,
    ahol nincsen se úr,se szolga már -
    és kérd reánk az Ő kegyelmét,
    hogy a bitótól hófehéren
    megoldja Villon árva lelkét
    Krisztus nevében, Ámen,ámen.

    Ott ültünk a mezőn,híg őszi ködben,
    s fáztunk a hűlt tűz szürke kormain,
    míg a hold rőt lámpáját felkötötte
    Rouen várának lila tornyain.
    S hogy lassan egyre mélyebb lett az alkony,
    "nézzétek" - mondtam - "mily veres a hó",
    Ythier Méchant a kését nézte akkor,
    és arra jött egy batyuzó zsidó.
    Ott jött görnyedten,vénen és mi szépen
    felálltunk s taplót kértünk és tüzet,
    de ő a kést bámulta s zöld szemében
    sötét toronyként állt a rémület.
    És így végeztünk véle mind a hárman,
    mondj értünk még egy Áve Máriát,
    s az Úr az örök élet aranyával
    fizesse meg irgalmad aranyát:
    - hogy a Göncöl kocsisa fel a bakra
    vegye magához e három gonoszt,
    s vad vágtában vihesse a magasba
    Hozzá,ki már csupán kegyelmet oszt,
    és kérd reánk az Ő szerelmét,
    hogy a bitótól hófehéren
    megoldja Villon árva lelkét
    Krisztus nevében,Ámen,ámen.

    A vén zsidót a búzaföldbe dobtuk,
    s a vén zsidó vagy 100 tallért nyomott.
    Aztán a kocsmába mentünk és kimostuk
    a rongyainkból mind a vérnyomot.
    De a zsaruk elfogtak a határban,
    s rozsdába verve vittek Párizsig,
    bűnbánat nélkül haltunk meg mind a hárman,
    s hasunkon, nézd, a lódarázs hízik,
    szemünkkel varjak szállnak fenn az égen,
    és forgunk-lengünk,mint a szélkakas,
    és mellbimbóink megrohadva régen,
    leestek tegnap,mint a rézgaras -
    vállunk a naptól már barnára égett:
    testvér,ne vess meg,mint a nagyvilág,
    és mondj,ha a Montmartre-i dombra tévedsz,
    értünk egy végső Áve Máriát:
    - hogy Colin Cayeux lókötő pofáját,
    s Ythier Méchant-t a zsebmetszők közül
    bírák,pandurok ott fenn már ne várják,
    rútul pislogva egy felhő mögül -
    de kérd reánk az Ő kegyelmét,
    hogy a bitótól hófehéren
    megoldja Villon árva lelkét
    Krisztus nevében, Ámen,ámen.